Archivum 1999. február 3. , 5. szám  "FOCI"

Világbajnokságok, tartalékban

- Hálás vagyok Csikarnak, hogy átadta a helyét azon a bizonyos meccsen.

- És hányadik percben történt ?

- Húsz perc volt hátra.

- Gondolja, hogy kifejezetten Ön miatt kért cserét?

- Nem csak úgy elképzeltem. Egyáltalán nem volt biztos, hogy én jövök be, mert más játékos is ült a kispadon.

- Második válogatottságát csak 1963-ban érte el. Közben pedig volt egy világbajnokság.

- Kint voltam Chilében, de nem léptem pályára. Ez bizonyos szempontból szerencse volt, mert a nemzetközi szabályok szerint aki világbajnoki mérkőzésen akárcsak a selejtezőn is szerepelt, nem vehet részt az olimpián.

- Amikor bekerült a világbajnoki keretbe, eleve számoltak ezzel, s csak nagy vész, sérüléshullám esetén tették volna be a csapatba?

- Nem ilyesmiről nem volt szó. Néhány fiatalt kivittek, de nem közöltek olyasmit, hogy bennünket az olimpiára tartalékolnak. Más kérdés, hogy több olyan játékost is kivittek, aki végül egy percet sem volt pályán: Farkas, Szentmihályi is ott ott volt Chilében, de nem játszottak. Jól jött ez a tokiói olimpián.

- Ez a világbajnokság mégis kimaradt a pályaívéből. S Angliával mi a helyzet ?

- Pedig oda is kiutaztattak. Itthon voltunk, vésztartalékokként, többek között Tichyvel, Puskás Lajossal, Géczivel. A szovjetek elleni meccs előtt szóltak, hogy utazzam, mert Szepesi Guszti megsérült.

- Ki is volt az ő tartaléka?

- Sóvári Kálmán. Sőt, ő volt az első számú balhátvéd, de a világbajnokságot közvetlenül megelőző franciaországi edzőmeccseken Baróti Lajos bácsi nem volt elégedett vele.

- Úgy látszik, annyira nem, hogy Pestről hívták önt, biztos ami biztos, ha Szepesi nem tudna játszani.

- Nem helyettesíteni hívtak. Legalábbis amikor megkérdeztem, Lajos bácsi megkérdezte, milyen erőben vagyok? Mondtam neki, minden rendben. Az esti csapathirdetésnél még én voltam a balhátvéd, másnap délelőtt, a taktikai értekezleten már Szepesi Guszti.

- Fáj még?

- Persze

- Hogyhogy nem került az utazó keretbe, noha nem sokkal előbb állandó csapattag volt?

- Az év elején a válogatott dél-amerikai túrára indult. Előtte Frankfurtban játszottunk egy edzőmérkőzést, ahol erős rúgást kaptam a térdemre. Továbbutaztunk Londonba, s amikor a csapatorvos Botár Zoli bácsi megnézte a lábamat, és azt mondta, két-három hétig biztosan nem játszhatok. Ekkor odamentem Lajos bácsihoz, s megkértem, mivel úgysem tudok játszani Dél-Amerikában, engedjen haza, mert a feleségem veszélyeztetett terhes, és szeretnék mellette lenni. Lajos bácsi viszont nem akart hazaengedni. Erre azt mondtam, márpedig én visszautazom Budapestre, minek kószáljak Dél-Amerikában, amikor úgysem léphetnék pályára. Másnap a csapat előtt Lajos bácsi kijelentette, hogy ellentmondtam neki, és ezt nem tűri.

- A válogatottból is repült?

- A világbajnokság előtt úgy tűnt, hogy tagja leszek az utazó keretnek. Az előzmények után kicsit váratlanul ért, de az utazás előtt közvetlenül telefonáltak, hogy menjek próbálni a formaruhát. A kihirdetett keretben szombaton még benne voltam, hétfőn már nem. Nem tudom mi történt, csak azt, hogy Mathesz Imre utazott helyettem.

- Furcsa, hogy miközben évekig stabil helye volt a válogatottban és a Vasasban is Baróti Lajosnál, ilyen konfliktusba keveredett vele.

- Valóban jó volt a kapcsolatunk. Mégis volt egy másik afférunk is aminek nagy része volt a visszavonulásomban.

- Fokozatosan romlott meg a viszonyuk, vagy az is egy akut vita következménye volt?

- 1972 nyarának elején, amikor az újságban megjelent a Vasas kerete a következő szezonra, nem voltam benne. Nekem előtte nem szólt senki, pedig addig én voltam a csapatkapitány. Gondoltam visszavonulok. Egy hét múlva csörgött a telefon, Lajos bácsi kérte menjek be a klub székházába, az Eötvös utcába. Ott elmondta, hogy szüksége van rám, vállaljak még legalább egy évet. Folyamatosan szerepeltetett a csapatban, s nagyon jól ment a játék, MNK győztesek lettünk.

A következő bajnoki szezon előtt közölte velem leigazolják Kántort Szolnokról, ő lesz az első számú balhátvéd, és tényleg a kispadon ültem az első meccseken, ami eleve furcsa volt, hiszen engem még le sem nagyon cseréltek, nemhogy csereként lépjek a pályára. Ám ennél is rosszabb volt a helyzet: csereként  sem küldött be. Amikor a Fradi elleni 3:0-as vereség után sem jelölt a csapatba, kértem had eddzek a tartalékosokkal, mert nem akarok a padon ücsörögni. Megengedte. A tartalékok edzője megkérdezte melyik poszton szeretnék játszani? Mondtam, bal oldali középpályásként elfutballozgatnék még egy kicsit.

- S hogyan ment a játék?

- Lőttem néhány gólt.

- Hisz góllövő csatárként kezdte ano.

- Sőt, 1962-ben öt bajnoki meccsen hat gólt rúgtam...

- Logikus, hogy ezek után hátvédként lett híres...

- Kárpáti Béla, az akkori jobbhátvéd súlyosan megsérült, több hétre kiesett a csapatból. Illovszky Rudolf gondolt egyet, s engem vitt hátra. Az előző mérkőzésen balszélsőt játszottam, gólt is lőttem.

- Balszélsőből jobbhátvéd, nem rossz ötlet.

- Nem bántam, mert alapvetően jobblábas vagyok. S mivel  a Vasasban akkor sok jó támadó volt, tudtak egyet közülük nélkülözni. Egyébként a kapusét kivéve, minden poszton játszottam a Vasasban.

- Ez igen. S melyik volt a kedvenc?

- A balösszekötőé. Puskás Öcsi volt a példaképem, mindig a 10-es mezről álmodtam, s még ifista éveim elején is rendszerint balösszekötő voltam. Ezen a fotón 1962-ben Puskás Öcsi látható amikor a Reál Madrid játékosaként ellenfelem volt...


- Szóval, középpályásként ontotta a gólokat a tarcsiban. Mikor vetődött fel önben egyáltalán a búcsúmeccs gondolata?

- Annak is volt előzménye. Kántor megsérült egy KEK-mérkőzés előtt, Lajos bácsi mondta, készüljek el a Római-partra, összetartásra. Én akkor jártam szakmai gyakorlatra, hisz diploma előtt álltam a TF sportszervezői szakán, és a gyakorlathoz ragaszkodtak, azt nem lehetett kihagyni, s nem akartam csak úgy arrébb tolni az államvizsgát.
Megkérdeztem Lajos bácsit, biztosan játszom-e Skóciában, azt felelte nem tudja garantálni. Akkor eldöntöttem, nincs tovább. A buszon megköszöntem  a fiúknak, hogy futbalozhattam velük. Még egy búcsúmeccset szerettem volna, öt percet a Videoton ellen, az elején de Lajos bácsi ebbe se ment bele, mondván, hogy akkor elvész neki egy cseréje...

- Idén (1999) lesz harmincadik esztendeje a marseille-i vereségnek. Az volt az ön huszonhetedik, egyben utolsó szereplése is a válogatottban.

- Nem az volt a sorsdöntő meccs, hanem a prágai, amikor 3:1-re vezettünk a csehszlovákok ellen. A szünetben Göröcs Titi könyörgött Sós Károlynak, ne cserélje le Mészölyt, de később csak lehozta. A marseille-i már egy teljesen szétesett csapat volt. Pedig a mexikói világbajnokság még belefért volna. Huszonkilenc éves voltam 1970-ben.

- Kemény futballista volt?

- De nem alattomos. Összesen kétszer állítottak ki, s tudtommal nem okoztam senkinek soha súlyos sérülést. A pályafutásom befejezése után nem sokkal a Sportkórházba mentem kivizsgálásra. A váróban alig voltak. Oda is szóltam a fiúknak: "mi van, ilyen kevesen vagytok itt? Amíg játszottam, sorban ültek itt, lábtöréssel, kartöréssel, bordatöréssel." :-)

1999.02.03. Bányai György "FOCI" Archívum