FacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter

Minden Hangszeren

A riportot készítette: Malonyai Péter

Tizenegy évesen már hivatalos bajnokin szerepelt, csak egy klubja volt, a Vasas, két világbajnokságon járt anélkül, hogy játszhatott volna, Puskás Öcsit fogta a Bernabéuban, centerként volt csapatkapitánya az UEFA tornát nyerő magyar ifiknek. Balhátvédként kapott olimpiai aranyat, a búcsúmeccse után pedig egy zsiguli árával lett gazdagabb Ihász Kálmán, aki betöltötte hetvenedik életévét.

- Annak idején úgymond politikai okokból szó sem esett itthon arról, hogy mire ment Puskás Öcsivel hatvanegyben Madridban. Elmesélné?

- Megtettem a magamét, hiszen gólt nem lőtt. Igaz, megtették helyette a többiek, ugyanis kikaptunk, és kiestünk a BEK-ből.

- Nehéz dolga volt ellene?

- Még annál is nehezebb. Illovszky Rudi bácsi azt kérte tőlem, hogy kísérjem el  mindenhová, még a "vécére" is, én pedig le nem másztam a nyakáról. Leszerelni szinte lehetetlen volt, mindig akkor tolt egyet a labdán, amikor odaléptem volna, de túl nem jutott rajtam. Lepasszolta a labdát, ami már a többiek gondja volt.

- Gyerekként nyilván sokat látta játszani ?

- Példaképem volt, amihez persze kellett egy személyes élmény is. A Népstadion még épült, a pálya azonban már kész volt, az Aranycsapat edzőmeccset játszott rajta. Kerítés nem volt mi, gyerekek pedig szedhettük a labdát. A végén persze megvártuk a játékosokat. Öcsi pedig összeterelt minket, és fizetett nekünk egy-egy két forintos fagyit. Az akkor 4 gombócot jelentett, valóságos lakoma volt. Annyira a hatása alatt voltam, hogy gyerekként mindig a tízes mezben  játszottam.

- Először mikor?

- Tizenegy évesen a Postásban, feketén. Azután később saját jogon a Vasasban is, legalábbis  amíg be nem kerültem a nagycsapatba.

- Fura is lett volna a balösszekötőnek rendelt mezben hátvédként tündökölni.

- A balbekk posztja csak a végállomás volt, előtte játszottam mindent, amikor a hatvanban UEFA-tornát nyertünk, center voltam meg csapatkapitány. Még kapus is voltam egyszer Fehérváron. A válogatott edzőmeccséről Ilku Pistának valamiért el kellett mennie, így védtem egy félidőt.. Megjegyezem nem kaptam gólt.

- Ami igazi bravúr, hiszen már megbocsásson - nem éppen kosaras alkat. Igaz a pályafutása alatt többször is kiemelték a fejjátékát.

- Sok munkám volt benne... Amikor tizenhat évesen bemutatkozhattam a spanyolországi UEFA-tornán, hiába voltam csatár, örökké hátul kellett lennem, annyira nyomtak a spanyolok. Hogy mennyire, arra legyen elég, hogy nyolc egyre kaptunk ki. Jöttek a szögletek egymás után, én pedig rendre derékba fejeltem  az érkező csatárokat. Elszégyelltem magam, és hazatérve keményen dolgoztam az emelkedésemre.

- A Vasasban tizenhét évesen jobbszélsőként mutatkozott be, négy évvel később a válogatottban pedig már hátvédként.

- És az is maradtam. Egyébként Sándor Csikartnak köszönhetem az első válogatottságomat: amikor hatvankettőben Bécsben lecserélték, Baróti Lajos bácsi Göröcs Titit akarta beküldeni, Csikar szólt neki, hogy védő kellene, inkább én álljak be, hiszen vezettünk, és nagyon jöttek az osztrákok.

- Baróti Lajos két világbajnokságra is elvitte, de egy meccsen sem játszott.

- Egyen azért majdnem... Hatvankettőben természetes volt, hogy csak turista vagyok Chilében, hatvanhatban, Angliában viszont már bántott, hogy hiába játszottam valamennyi selejtezőn, vésztartalékként itthon kellett készülnöm. Aztán Szepesi Guszti megsérült a bolgárok ellen, engem pedig táviratilag kirendeltek a világbajnokságra. A szovjetek elleni negyeddöntő előtti estén Lajos bácsi megkérdezte, vállalom-e a játékot, mondtam, hogy természetesen, aztán másnap kihirdette a csapatot - a sérült Szepesi Gusztival balhátvédben.

- Akinek az embere, Csiszlenko már a harmadik percben gólt rúgott...

- NEM ez a lényeg, lehet, hogy rólam is gólt lőtt volna, nagyobb baj, hogy egyszerűen máig nem tudom mi történt a háttérben.

- Neheztelt ezért Baróti Lajosra?

- Dehogy. Nagyon szerettem, Isten nyugosztalja. Pedig miatta hagytam, abba a futballt.

- Hogyhogy?

- Az már akkor volt amikor a Vasas mestere lett, hetvenkettőben. Az edzőmeccseken játszottam, nem is ment rosszul, aztán az első bajnoki előtt kérte, hogy ne sértődjek meg csak csere leszek, mert ki akarja próbálni az akkor igazolt Kántor Misit. Három meccset ültem a kispadon, a harmadikon kikaptunk a Fraditól, Szőke Pista nagyon élt a jobb szélen, azt hittem utána csak betesz a csapatba. Nem tett be, én pedig a tartalékcsapatba kéredzkedtem, mert játszani akartam. Onnan hívott vissza Lajos bácsi egy skóciai kupameccs előtt.

- Ez azért elégtétel volt nem?

- Hogy hívott az igen, ám ami utána jött az nem. Utolsó éves voltam a főiskolán, mondtam, hogy csak akkor utazom, ha biztosan kezdek, ugyanis szakmai gyakorlatom volt, amit ha kihagyok halasztanom kell. A kispad miatt nem láttam értelmét annak, hogy évet veszítsek. Az indulás reggelén Lajos bácsi közölte, nem garantálhatja, hogy kezdő leszek, én pedig összecsomagoltam és hazamentem.

- Ez sem rendítette meg Baróti Lajossal kapcsolatban?

- Jól nem esett, de miért sértődtem volna meg? Ő volt az edző, nem is akármilyen, Meg aztán a kellemes élmények még így is elhomályosítják a sérelmeket. Arról nem is beszélve, hogy amikor a nyolcvanadik születésnapján fölköszöntöttem, átölelt, és a fülembe súgta, hogy "Egyedül veled szemben van lelkiismeret-furdalásom..."

- A búcsúmeccse viszont igazán emlékezetesre sikerült, hiszen még a fákon is lógtak a Fáy utcában.

- Úgy volt, de a kimagasló érdeklődéshez egyértelműen kellett, hogy Farkas Jancsival és Mészöly Kálmánnal együtt köszöntünk el.

- És - a magyar futball-ban talán először - együtt osztoztak a bevételen. Szép summa volt?

- Fejenként hetvenhatezer forintot kaptunk , ez körülbelül egy Zsiguli autó ára volt akkoriban.

- Jól jött a pénz a divatáru-üzletéhez...

- Az már előbb megvolt, még korábban pedig kötöttünk a feleségemmel. Vettünk egy síkkötőgépet, és otthon dolgoztunk. Volt egy zamárdi barátunk, ő járta az áruval a vásárokat. Egyébként kötöttem mezt a Vasasnak, a New York-i Hungáriának, még a sportszár készítést is kitanultam, ami nem könnyű művelet. Az üzlethez Csergő Jani bácsi, a Ganz-MÁVAG vezérigazgatója segített hozzá, előttem felhívta a kerületi tanácselnököt, hogy "Itt van ez az Ihász gyerek...", a segítségért cserébe padig vállalta, hogy a gyár társadalmi munkában hintákat és mászókákat készít az Almássy téri játszótérre.

- No lám, már akkor is élt a barterszerződés...

- Hívhatjuk úgy is. A lényeg, hogy harmincnégy éven át vittük a boltot a feleségemmel.

- Hűséges típus: két évtizeden át a Vasasban, több mint három az Akácfa utcai üzletben.

- És hét évtized a földön.

- Ez látszik a legkevésbé. Lehet, hogy örökifjú?

- Azt nem hiszem, de dolgozom rajta, mégpedig keményen.

forrás: Labdarúgás nemzetisport 2011 március 7. hétfő
másodközlés a kiadó írásos engedélyével