2014.02.26.-án 75. életévében elhunyt Novák Dezső
1939-2014

A magyar labdarúgás egyik legeredményesebb játékosa, kilencszer volt tagja az A-válogatottnak, a Ferencvárossal négyszeres magyar bajnok, és Vásárvárosok Kupája győztes.

Kétszeres olimpiai bajnok (Tokió 1964, Mexikóváros 1968.) és egyszeres bronzérmes (1960 Róma), játszott a világválogatottban (1968) is.


Novák Dezső (1939-2014) Fotó: mlsz.hu

A szombathelyi Haladás csapatában kezdte első osztályú pályafutását. Innen került be a válogatottba 1959-ben és lett 1960-ban bronzérmes a római olimpián.

1961-ben már az Üllői úton játszik.
1972-ig négyszeres magyar bajnok és egyszeres kupagyőztes.
1965-ben VVK győztes,
1968-ban döntős,
1972-ben UEFA-kupa elődöntős.

Búcsúmérkőzése 1975. június 7-én volt az Üllői úton a Vojvodina ellen (1-1). A Fradiban összesen 405 mérkőzésen szerepelt, ebből 251 bajnoki, 137 nemzetközi, 17 hazai díjmérkőzés volt. 96 gólt szerzett (57 bajnoki, 39 egyéb). 1974-ben az FTC örökös bajnokává választották.

A magyar válogatottban 9 alkalommal szerepelt 1959 és 1968 között. Az olimpiák történetének legsikeresebb labdarúgója: 2 arany- (1964, 1968) és egy bronzéremmel (1960). Tagja az 1964-es spanyolországi Európa-bajnokságon 3. helyezést elért csapatnak.


1968-ban Albert Flóriánnal, Farkas Jánossal és Szűcs Lajossal, világválogatott Rio de Janeiróban Brazília ellen.
1972-ben kezdi edzői pályafutását. Négy évig a Ferencváros tartalékcsapatának edzője, majd Dunaújvárosban vezetőedző. Innen tér vissza az Üllő útra, ahol három idény alatt először bajnokcsapatot kovácsol az együttesből, majd két ezüstérem következik. 1994-ben tér újra vissza két szezonra és mind a kétszer bajnok csinál a Fradiból. 1995–1996-os BL idényben a belga Anderlecht kiverésével a csoportkörig jut a zöld-fehér gárda. Ott a Grasshoppers előtt a harmadik helyen végez.

Ferencváros

  • Magyar bajnok: 1962–1963, 1964, 1967, 1968.
  • Magyar Kupa: 1971–1972
  • VVK győztes: 1965, döntős: 1968.
  • UEFA-kupa: 3. 1971–1972

Válogatott

  • Olimpiai 1. 1964, Tokió, 1968, Mexikóváros
  • Olimpiai 3. 1960, Róma
  • Európa-bajnokság 3. 1964, Spanyolország
  • Világválogatott: 1968.

Edzőként

  • Magyar bajnok: 1980–1981, 1994–1995, 1995–1996
  • Az év edzője: 1981.
  • Mesteredző (1996)