Google bookmark

Nem is olyan régen még telt ház előtt játszották a Népstadionban a labdarúgó NB I népszerű kettős rangadóit. Egy Újpest-Ferencváros, Vasas-Honvéd párosításnál elképzelni is nehéz volt jobbat. Ezeknek a ma már történelmi eseményeknek az egyik markáns szereplője volt Ihász Kálmán, a Vasas kemény és gyors balhátvédje.

Ihász Kálmán a családjával 1979 óta lakik a kerületben, de már 1958-ban "betette" ide a lábát.

- Az általános iskola elvégzését követően Csepelre kerültem, a szakmunkásképzőbe, ahol az esztergályos szakma fortélyait kellett elsajátítanom. Végül a MOM-ban szereztem meg a szakmunkás-bizonyítványt. Évekkel később azután a mestervizsgát is sikerrel letettem.

Ezek szerint ön néha dolgozott is? Akkoriban ugyanis a labdarúgók úgy szerepeltek a köztudatban, mint akik sem nem amatőrök, sem nem profik, csak felveszik a pénzüket, és kész.

- Kétségtelen, nem kevesen voltak, akik csak néha besétáltak a munkahelyükre, azután mentek is. Én szerencsésnek mondhatom magam azért, hogy kimondottan érdekelt az esztergálás, így minden munkanapon reggel nyolctól délig ott álltam a gép mellett. Mellesleg később leérettségiztem, majd a TF-en diplomát is szereztem.

Közben pedig már az NB I-ben kergette a labdát. Az ismert tény, hogy pályafutása során csak egy klubban, a Vasasban játszott, az első éveiről viszont sokkal kevesebbet tudunk.

- A haverjaimmal együtt mentem az általános iskola befejezését követően, 1955-ben a Vasas akkor még népligeti pályájára, és ott is maradtam. Később azután átköltöztünk Angyalföldre, s természetesen én is követtem társaimat. Szemtelenül fiatalon, mindössze tizenhét évesen átestem a tűzkeresztségen, mégpedig a Szombathely elleni mérkőzésünkön, amikor is az együttes akkor még stabil jobbszélsőjét, a megsérült Raduly Józsefet kellett beugróként helyettesítenem.

Sikereit a balhátvéd posztján érte el. A jobbszélről egyenesen odakerült, vagy néhány kanyarra is szükség volt, hogy elfoglalja végső helyét a piros-kék együttesben?

- Érdekes módon az első időben a csatársor szinte valamennyi posztján bevetésre kerültem. Raduly után Csordás Lajost kellett pótolnom a jobbösszekötő helyén, majd a nagy bombázó, Szilágyi I. Gyula kényszerpihenője idején én lettem a középcsatár. Voltam balösszekötő és balszélső is.

Ezek után csak egy kérdés következhet: kinek a posztját vette át, amikor balhátvéd lett?

- Ne is mondja, az egy nagyon kényes szituáció volt! Elődöm, Sárosi László már legalább egy évtizede tartotta pozícióját a balhátvéd helyén. Ám egy alkalommal ő is megsérült, és Illovszky Rudi bácsi engem állított a helyére. Sárosi három hét múlva felépült, de Rudi bácsi már nem cserélt vissza.

A Vasasban 1953 és 1974 között megért négy felnőtt bajnoki címet, a háromszoros KK-elsőséget vagy az MNK-ban aratott győzelmet tartja a legfontosabbnak a pályafutása szempontjából? Mivel tudta tizenhat éven át őrizni pozícióját az angyalföldiek kezdő tizenegyében?

- Sikerült ráéreznem és meg is tanulnom azt a hátvéd életében legfontosabb szabályt, amelynek alkalmazása, bizony, nem könnyű. Amikor a velem szemben álló csatár megkapja a labdát, még annak átvétele előtt vagy meg kell előznöm, vagy legkésőbb egyszerre kell odaérnünk. Ha ugyanis tempóhátrányba kerülök, akkor már nagyon nehéz szabálytalanság nélkül megakadályoznom őt a labda birtoklásában, illetve továbbításában.

Ezek a sorozatban megvalósított, jó tempójú szerelések feltehetően jókora szerepet játszottak abban, hogy a válogatottban is elég hamar figyelembe vették.

- Négy évvel az első élvonalbeli beugrásomat követően, 1962-ben a nemzeti együttesben is váratlanul kaptam játéklehetőséget. Sándor "Csikar" megsérült, és én léphettem helyette a pályára. Összesen huszonkilenc alkalommal szerepeltem Magyarország labdarúgó-válogatottjában. Mégsem vagyok maradéktalanul elégedett, hiszen például nem játszhattam az 1966-os, angliai világbajnokságon, ahová pedig utólag rendeltek ki a helyszínre. Így a legnagyobb sikerem az 1964-es, tokiói szereplés, ahol olimpiai bajnokok lettünk.

Ön már régi motorosnak számít, aki közelről nézi immár évtizedek óta sportága történéseit. Mit gondol, törvényszerűen jutott el oda a magyar labdarúgás, ahol ma tart?

- Egyenes út vezetett a jelenlegi helyzethez, aminek legfőbb oka az utánpótlás nevelésének hosszú távú elhanyagolása. Ha majd minden klubban olyan képzési rendszert alakítanak ki, mint amit az MTK-ban a Sándor Károly Akadémia képvisel, akkor reménykedhetünk a felemelkedésben. A jelenlegi helyzetben szinte törvényszerű, hogy az élvonalat tizenhat közel egyforma játékerőt képviselő, meglehetősen jellegtelen csapat alkotja, amelyek egymás elleni küzdelmében nincs igazi kényszerítő erő. A kicsit is tehetséges játékosok előtt legfőbb célként az lebeg, hogy bármi áron, de kijussanak külföldre. Ott azután - mivel fiatal éveik során alapvetően más képzést és terhelést kaptak, mint kinti kortársaik - hiába igyekeznek megfelelni a követelményeknek, az esetek jelentős százalékában megsérülnek. Azt is nagyon fontos különbségnek tartom, hogy amíg a nyugati profik évente nyolcvan-kilencven meccset is képesek lejátszani, addig nálunk ez a szám jó, ha negyven-ötven. A különböző terhelésekből adódóan amint elkezd gyorsulni a játék, a mieink egyre többet hibáznak.

A stadionok kiürülése ezek után logikus következménynek mondható?

- Természetesen. Ezen a téren csak Lothar Matthäus szövetségi kapitánysága jelentett változást. Az egykori német világsztár el tudta érni, hogy a közönség visszatérjen a válogatott mérkőzéseire. Szakmai döntései jelentős részével viszont nem lehetett egyetérteni. Túl sokat csereberélte a játékosokat. Ahhoz ugyanis, hogy egy válogatott eredményes lehessen, a csapatban minimum nyolc állandó tagnak kell lennie.

Ha nem focimeccseket néz a televízióban, mivel telnek a napjai?

- Ez a legfontosabb szórakozásom: minden hétvégén legalább nyolc-tíz spanyol, angol, avagy éppen német bajnoki meccset nézek végig. Mellette a vízilabda és a tenisz élvez elsőbbséget. Teniszben az elméletet összekötöm a gyakorlattal, hiszen hetente háromszor baráti társasággal Budaörsön játszom. A konyhában is otthonosan mozgok, állítólag igen jól főzök. Egy jó csülkös pacal elkészítéséért mindenre képes vagyok...

Jocha Károly