FacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter

Szepesi György 90 éves ! Isten éltesse !

2012. február
A legendás sportriporter, Szepesi György lett a Magyar Sportsajtó Halhatatlanja díj első kitüntetettje. Egész életében mérhetetlen alázattal szolgálta a magyar rádiózást és a magyar labdarúgást.

Élete:

Szepesi György 1922-ben február 05.-én született Budapesten. Később, 10-11 éves korában Angyalföld és Újpest határára költözött. Az angyalföldi grundokon került legelőször kapcsolatba a futballal. Mint minden gyermek, nagy focista szeretett volna lenni. Későbbi vallomásaiból megtudhatjuk, már akkoriban belátta, hogy kortársai tehetsége jóval felülmúlja az övét. Megemlít pár nevet – például Puskás Ferenc, Szusza Ferenc – akik szerinte korának legnagyobbjai voltak. Baráti kapcsolata ezen személyekkel még 60 év után is igen intenzív volt.

1944-ben Ukrajnában és Kelet-Magyarországon volt munkaszolgálatos. Apja a Buchenwaldi koncentrációs táborban halt meg.

Jó szívvel felismerte mások talentumát, és úgy döntött, hogy ő a pálya széléről, nem pedig a pályáról próbálja meg előrevinni a magyar sportot. Első szerelme, a futball mellett más sportágakat is kedvelt, és a sport majdnem minden téren jelen volt életében. Legendás közvetítései hallgatók millióinak okoztak mérhetetlenül nagy örömöket. Mindenhol jelen volt, ahol a magyar sportsikerek felbukkantak. Egyedi lelkesedése, sajátos közvetítési stílusa kiemelték a többiek közül. Egy beszélgetés során megkérdezték tőle, hogy miért nem észlelhető már a régi idők szívből fakadó közvetítése napjainkban. Így felelt: „Ma a legtöbb riporter nem hivatásként éli meg és végzi a munkáját, hanem kenyérkeresetként, és ez bizony érződik”.

Minden bizonnyal rádiós-közvetítő munkájának legemlékezetesebb pillanata az „évszázad mérkőzése” volt. Elmondhatjuk bátran azt, hogy az akkori angol–magyar mérkőzés ideje alatt ő volt a tizenkettedik játékos, hisz lelkes, szívből fakadó közvetítése hozzájárult az Aranycsapat történelmi győzelméhez. Mindig közel állt a csapathoz, győzelmekkor együtt ünnepelt, vesztes mérkőzések után pedig együtt sírt Puskásékkal.

A következő idézetből megismerhetjük, mennyire tisztelte a magyar sportot, illetve sportolókat: „Mikor például Gyarmati Dezső gólt dobott, tehát a bal kezéről a hálóba került a labda, úgy beszéltem erről – azt súgtam a mikrofonba – hogy ilyen balkéz nincs már több a világon, ez olyan, mint Puskás bal lába. Vagyis ez a hasonlat azt jelentette, hogy én nem magamat emeltem Gyarmati mellé – tehát nem azt mondtam, hogy én még ilyen dobást nem láttam – hanem egy másik világklasszis játékost, Puskás Öcsit, pontosabban annak is a bal lábát. Sokszor láttam Gyarmati kezét, tudtam, mit tud az a kéz. Az Öcsi bal lábát pedig százszor, ezerszer láttam az öltözőben, ahogy féltették, ahogy masszírozták, ahogy a világbajnokságokon két orvos, három orvos is körülállta.”. És ennek a hatalmas tiszteletnek és elismerésnek megtudhatjuk a forrását is: „”aki nem érezte a kispályák öltözői levegőjét, aki nem mosdott lavórban – én most a harmincas, negyvenes évek környékéről beszélek – aki nem tudta, milyen az a kérges cipő, vagy fűzős labda, az nem is érezhette és nem is érthette azt, ami a pályán a fiúkkal történik. Az nem is tudta közvetíteni azt a hangulatot”

A Nemzeti Sport szerint ő volt az „Aranycsapat tizenkettedik játékosa”. Minden idők legnagyobb sportbemondójának tartják, akinek a rádió-közvetítéseit használták fel a televíziós közvetítésekhez is: alámásolták a hangját, a kép és a hang pedig tökéletesen megegyezett.

Emellett a magyarországi televíziózás kezdetén a nézőknek is szokásuk volt, hogy ha a televízió és rádió ugyanazt a mérkőzést közvetítette, lehalkították a tévét és Szepesi rádióközvetítését hallgatták hozzá, mert így élvezetesebb volt a mérkőzés.

 

Eredményei, sikerei, díjai:

  • SZOT-díj (1969)
  • Első magyar sportújságíróként a Gerevich-díj
  • 1981-1992-ig a Sport Főosztály vezetője
  • 1978-86-ig az MLSZ elnöke
  • 1982-94-ig a FIFA vb-tagja
  • 1995-ben megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatát
  • 1995-től a XIII. kerület díszpolgára
  • 2004-ben Prima Primissima díj
  • 2005-től Budapest díszpolgára
  • a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ 2005 - példaértékű, méltán népszerű, sajátos hangvételű rádiós és sportriporteri életműve elismeréseként
  • Fair Play Életmű-díj (2011)