2010.10.01 Bundzsák Dezső
2010
82 éves korában elhunyt a Vasas-legenda Bundzsák Dezső
Péntek délután 82 éves korában elhunyt a Vasas egykori válogatott labdarúgója, Bundzsák Dezső.
Bundzsák 16 éves élvonalbeli pályafutása alatt kizárólag a Vasasban játszott, melynek színeiben 249 bajnoki mérkőzésen 73 gólt szerzett és háromszor aranyérmet is ünnepelhetett. A népszerű futballista 1957 és 1961 között 25x ölthette magára a címeres mezt.
1964 és 1966 között a Vasas labdarúgó-szakosztályának vezetője volt. 1966-tól hat éven át Görögországban dolgozott: a Pierikosz, a Panioniosz és az Apollon Athén vezetőedzője volt. A következő hat évben ismét itthon edzősködött. Először a SZEOL AK-nál, majd a Fősped Szállítóknál, végül a Győri MÁV DAC-nál vállalt munkát.
1979 és 1980 között az egyiptomi válogatott szövetségi kapitánya volt. 1980 és 1982 között Angyalföldön lett két évre vezetőedző. Az első idényben bronzérmesek lettek a bajnokságban. Ezután alsóbb osztályú együtteseknél (Göd, Balassagyarmat, Gyöngyös) vállalt munkát és közben egy évre visszatért a görög Pierikosz csapatához.
A Vasas 2006-ban aranygyűrűvel tüntette ki, valamint a klub edzőközpontjának egyik műfüves pályája az ő nevét viseli.
443 | Komjáti András |
382 | Berendi Pál |
363 | Ihász Kálmán |
361 | Szilágyi I Gyula |
353 | Török Péter |
339 | Galaschek Péter |
332 | Várady Béla |
318 | Müller Sándor |
316 | Sárosi László |
294 | Bundzsák Dezső |