|
1941. március 6-án született, vagyis vasárnap ünnepli 70. születésnapját Ihász Kálmán, 27-szeres magyar válogatott védő, a Vasas egykori kiválósága.
A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői pénteken az MLSZ székházában köszöntötték fel az egykori kiváló labdarúgót, az ünnepségen a szövetség vezetői mellett egykori klubtársak, válogatottbeli játékostársak, barátok is megjelentek, így Gelei József, Tóth Bálint, Szepesi György, Mészöly Kálmán, Raduly József, Szentmihályi Antal, Novák Dezső, Dunai Antal, Lakinger Lajos, illetve a Vasas ügyvezető elnöke, Markovits László.
|
|
Vági Márton főtitkár köszöntője után Berzi Sándor bensőséges hangulatú beszédben személyes élményeit is felelevenítette Ihász Kálmánnal kapcsolatban, és kiemelte: a Vasas védője korát megelőzve igazi profi szemléletű sportoló volt, példakép a fiatalok előtt.
Ihász Kálmán megköszönte a szövetség szép gesztusát, és így fogalmazott:
|
- Nehéz elhinni, hogy már 70 éves vagyok, még ha a barátaim gyakran emlegetik, hogy alig nézek ki nyolcvannak. Visszatekintve a pályafutásomra, elsősorban a játékostársaknak tartozom köszönettel, nélkülük nem érhettem volna el kiemelkedő eredményeket, hiszen a labdarúgás csapatjáték, és mindig tizenegy emberen múlnak a sikerek. Ma is a Vasas jelenti számomra a labdarúgást, ott vagyok minden mérkőzésen, nagyon remélem, hogy vissza tudok adni valamit abból a szeretetből, ami a környezetemtől kapok.
|
|
Ihász Kálmán beszéde után a jelenlevők kötetlen baráti beszélgetés keretében idézték fel a régi anekdotákat, köztük például azt is, amikor Sós Károly szövetségi kapitány az NDK elleni mérkőzés előtt felhívta a kőkemény bekk hírében álló Ihász Kálmán figyelmét arra, hogy az ellenfél szélsője 10,8 másodperc alatt futja a százat, mire a hátvéd visszakérdezett: "Akkor is, ha húzza a lábát?" |
Ihász Kálmán a Vasasban kezdett el futballozni, és 1973-ig, pályafutása végéig az angyalföldi klub alkalmazásában állt. A felnőtt csapatban 363 mérkőzésen lépett pályára, összesen 19 gólt szerzett. A válogatottban 1962-től 1969-ig 27 mérkőzésen szerepelt, tagja volt az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes magyar együttesnek, és abban az évben Európa-bajnoki bronzérmet is nyert a csapattal. Négyszeres magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes, az 1967/68-as szezonban BEK-negyeddöntőt játszott a Vasassal, 1962-ben, 1965-ben és 1970-ben pedig Közép-európai Kupát nyert a gárdával. |
|